Eltűnt a kukák mellől a szemét – vagy mégsem?
Az elmúlt egy-két hónapban Dorogon majdhogynem eltűnt a társasházi hulladékos konténerek mellől a szemét. „Részmagyarázatok” vannak erre, de valójában senki nem tudja a pontos okot. Emiatt, nem tudjuk, örülhetünk-e már, vagy csak a véletlenek összejátszásáról van szó, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kedvező állapot tartósan fennmarad. Megtudtuk azt is, hamarosan szemétszállítási szerződést akar majd kötni a Saubermacher Kft. a dorogi társasházi lakásokkal is. Ebből persze, megint némi bonyodalom lehet. Mire elkészültünk ezzel a cikkel, két hónap tisztább állapot után, a hosszú hétvégét követő hétfőn (2008-10-27), megint tanúi lettünk annak, hogy túlcsordult a szemét a konténereken… Ez alkalommal először: minderről videót is láthatnak a „CivilJutub.hu - a magyar civilek & civil szervezetek youtube-ja, jutubja” (link: www.civiljutub.hu) nevű civil videómegosztón.
Augusztus végén még ugyanolyan szemetes volt a társasházi kukák környéke, mint azt megszoktuk, immár 2007. áprilisa óta. Sok cikket írtunk erről, nagy, rémisztő képekkel, amik hű képet mutattak a valóságról. Megírtuk annak részleteit, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet. Megfogalmaztuk javaslatainkat, megtárgyalta ezeket a városi bizottság, stb., stb.
Az önkormányzatban is gyakori téma volt ez. Hathatós megoldást igazán senki nem remélt, hisz évtizedes szokásjog (Dorogon elszállítják a szemetet a kukámból, akármennyi is van benne, és ez a lakosságnak, vállalkozásoknak ingyenes szolgáltatás) árja ellenében vezették be a 2007. áprilisi újításokat. Ezek lényege ugye az volt, hogy csak 120 literig ingyenes az elszállítás, le kell szerződni a szemetes céggel annak, aki ennél többet termel; nem utolsósorban pedig: a városban található vállalkozásoknak is szerződniük kell a Saubermacherrel, egyenként. Na hát, a dolog nem nagyon jött be.
A legbiztatóbb hír, amit negyed éve hallottam – akkor is csak fél füllel –, az volt, hogy már a polgármestert támogató képviselők is felemelték a szavukat, hogy ez így nem mehet tovább. Olyasmit is hallottam, hogy a polgármester úr 2008. februárjában beszélt a Saubermacherrel, hogy tegyenek valamit, mert ez így nem állapot. Gondolom, erre azt válaszolták, hogy ha megrendelik tőlük, amit megkövetel a tisztább állapot, akkor azt ők boldogan teszik, amit tenniük kell, csak legyen, aki kifizesse a pluszszolgáltatást.
Nem fért el a társasházak kukáiban a sok szemét
Ablakunkból pont rálátni a Hősök terei társasházi kukákra. Minden vasárnapra ugyanazokból a látványelemekből állt össze a kép, csak a helyi elrendezés változott. A lényeg az volt, hogy sokkal több volt a szemét, mint ami belefért a 8 darab 1100 literes konténerbe. A szeméttöbbletet nem városközponti nyolcvanegynéhány lakás hozta össze, hanem nagyon sokan a – közelebbi, távolabbi – környékről, azok közül, akiknek volt szemete, de nem volt szerződése a Saubermacherrel (vagy csak kisebb mennyiségre kötött szerződést, mint amennyi szemete keletkezett) ide hordta a szemetét.
Furgonokkal, autókkal, gyalogosan, százszámra hordta boldog-boldogtalan a Hősök terére és a többi társasház mellett található közös, nyitott kukákra rá a szemetét. Nem jó ez senkinek. A társasházaknak a gusztustalan városi környezet eddig ismeretlen látványa miatt, a szemétexportőröknek pedig azért, mert nem lehet épp kellemes érzés, királyi tett más szemeteseibe belelopni a saját szemetünket.
Eltűnt a szemét, de hova?
Szeptemberben aztán valami történt. Hirtelen megcsappant a szemét mennyisége, meg nem mondom, hogy egyik napról a másikre-e, vagy szép lassan. Újra tiszta lett a társasházi szemetesek környéke. Októberre lett ez nyilvánvaló, október 19-én készítettem erről először fotókat. A Hősök terén túl, körbejártam a várost is aznap, és az volt a tapasztalatom, hogy eltűnt a kommunális hulladék a társasházi kukák mellől.
Már október közepén elkezdtem telefonálgatni ez ügyben. Mindenhonnan olyan értelmű választ kaptam, ami arra mutatott, voltaképp nem történt semmi olyasmi, ami indokolná ezt a pozitív változást. Megtudtam, a szemétszállító céggel kötött szerződés tartalma (pl. szemétszállítási napok gyakorítása, ilyenek.) tk. semmit sem változott.
Nem csökkent valószínűleg a lakosok, vállalkozások kukafeltöltési hajlandósága sem számottevően, ez támasztja alá az is, hogy miközben írom ezt a cikket, épp egy ezüstszínű Opelből (asszem) egy úriember pár fekete zsákot zsákol bele az ablakommal szemközti konténerek egyikébe (október 23. 11 óra 50-kor). Mondjuk, ennek ellenére, úgy tűnik, mintha kevesebben járnának rákukázni a konténerekre, de ez nem tuti, mert már annyira megszoktuk ezt a dolgot, hogy tán észre sem vesszük.
Összeszedeti a kht. a „pluszszemetet” – de ez sem magyarázat
Október 20-án beszéltem Molnárné Király Évával, a városüzemeltetési kht. vezetőjével. Elmondtam neki, nem találom a magyarázatát annak, hogy kitisztult a társasházi kukák környezete, bármennyire is örülök neki.
A kht. vezetője ezt válaszolta, ők egyeztek meg a Saubermacherrel, hogy a kukás autók legénysége összeszedi mindazt a plusz szemétmennyiséget, amit a társasházi kukák mellett talál. – Nem maradhatott így a város, ezért találtuk ki ezt a megoldást – fogalmazott Molnárné Király Éva. A kukák mellől összeszedett „pluszszemét” elszállításáért természetesen a kht. „pluszban” fizet a Saubermachernek, a költség negyedévente pár százezer forintot tesz ki.
Ez így kerek is lett volna, meg logikus, de sajnos feltettem azt a kérdést, hogy ez a pluszszemét-összeszedési megbízás, mikortól él. Már nyár előtt is így volt, válaszolta a kht vezetője (sőt, mintha fél évről is beszéltünk volna).
Mint minden ember, az újságíró is szereti lekerekíteni a dolgokat. Ezért volt „sajnos-kérdés”, hogy mikori keltezésű a pluszszemét-összeszedési megbízás.
Merthogy augusztus végéig térdig jártunk a szemétben a társasházi kukák környékén, az hót fix, erről saját felvételeim alapján is megbizonyosodhattam. Molnárné Király Éva akceptálta a felvetésemet, miszerint akkor ez így, ebben a formában (pluszszemetet összeszedi a kukásautók legénysége) nem magyarázza meg a kukák melletti szemét eltűnését.
Ráadásul, azt kell, hogy mondjam, a legénység korábban is összeszedte a konténerek melletti szemetet, szerintem már akkor is, amikor erről még nem volt megállapodás (vagy már a kezdetektől volt…), ez olyan biztos, mint ahogy mi ezt másfél éve nézzük az ablakunkból (meg hogy a gyereket a kukásautó szokta reggelente – hetente kétszer – kelteni).
(Erről még videóm is van, ami korszerű dolog, aki nem hiszi, nézze meg a www.civiljutub.hu civil szervezeti videó-megosztón – addigra felteszem.)
Felvetődött még, hogy talán az emberek szemétráhordási szokásai változtak meg hirtelen, ahogy beköszöntött az ősz, de ez annyira szép lenne, hogy valószínűleg nem lehet igaz.
(Majdnem kimaradt, de most ide írom, Molnárné Király Éva kifejezte, az újratisztulásnak immáron egy komoly akadálya maradt – hogy sokan még mindig azt gondolják, a lomokat a kukák mellé lehet pakolni bármikor. Mint elmondta, ez nem így van, erre csak lomtalanításkor van lehetőség, egyéb időszakokban a lom gazdájának kell gondoskodnia a lomok tárolásáról vagy elszállításáról, csak a lomtalanítási napon szabad a levitézlett használati tárgyakat a kukák mellé tenni.)
Úgyhogy, maradtunk annyiban, hogy örülünk a dolognak, de nem tudjuk a pontos magyarázatát.
Saubermacher: nem változott semmi a szemétszállítás eddigi rendjéhez képest
Megkerestem ez ügyben a Saubermacher Kft. vezetőjét is. Neki is feltettem ugyanazt a kérdést, amit a városüzemeltetési kht. vezetőjének (mitől tűnt el a szemét a dorogi társasházak kukáinak környékéről). Első körben Kifferné Héder Andrea is ugyanazt a választ adta, mint Királyné Molnár Éva, miszerint a kukásautók legénysége összeszedi a szemetet a kukák mellől.
Vele is lefutottuk ugyanazokat a gondolati köröket, mint korábban. Magyarázat ugye ez akkor lenne, ha korábban, amikor szemétben álltak a kukák, az összeszedés nem történt volna meg. Csakhogy, megtörtént, mégis annyi volt a szemét, hogy az nem fért el a társasházi kukákban, ezért mellé pakolták a szemetet az emberek, mely látvány pl. vasárnaponként (jómagam mindig ekkor fényképeztem, hogy legyen rendszer a dokumentálásban) elég csúnya képet festett.
A szemétszállító cég vezetője is elmondta, semmi változtatás nincs a korábbiakhoz képest a várossal kötött szerződésben, ugyanakkor, ugyanannyiszor szállítják el a szemetet, mint korábban. Végigvettünk pár lehetőséget, a vezető elmondta, hogy jó pár vállalkozás, amely eddig nem szerződött velük, most megkötötte a szerződését, de abban megegyeztünk, ez önmagában nem lenne elég a radikális változáshoz. Itt aztán elfogytak a lehetőségek, a szolgáltató cég vezetőjével is megegyeztünk abban, hogy ez a rejtély most függőben marad.
Örülünk, csak kérdés, meddig tart majd az örömünk…
Kialakítottam egy teóriát a szemételtűnésről, de gyenge lábakon áll. Azt tudom még elképzelni, hogy sokan, akik eddig ráhordták a kertes házakból a szemetet a társasházi kukákra, esetleg elkezdték komolyabban használni a szelektív gyűjtési lehetőségeket. Így kevesebb szemetük keletkezik, elférnek az ingyenesen rendelkezésre álló 120 liternyi kapacitásukban.
Talán az üzletek, vállalkozók is elkezdtek élni ezzel a lehetőséggel, jobban odafigyelnek a szelektív hulladék elválasztására a kommunális hulladéktól. Ettől is kevesebb vegyes szemét kerülne a társasházi kukákba. Kerestem arra vonatkozóan érveket, hogy esetleg ősszel kevesebb lenne a hulladék, mint nyáron, de ezt a feltételezést alátámasztó adatokat nem találtam.
Ha már egyszer ilyen jól alakultak a dolgok – ha nem is tudjuk, pontosan, mi végre –, arra kér a DKE mindenkit, próbáljuk megőrizni ezt, mert az nem megy, hogy szemét legyen a város közterületein.
A társasházak lakóit arra kérjük, ha megkapják a Saubermacher szerződésre felszólító levelét, szerződjenek le mihamarabb a céggel, mert ha netán bevezetik a szemétdíjat a városban, ez kelleni fog a rendezett állapotok megőrzéséhez. (Ugyanakkor hangsúlyozzuk, nekünk sincs arról, még hallomásból sem, információnk, hogy a város ezt tervezné, de elképzelhetőnek tartjuk. Erről a kérdésről a polgármester úrnak és a képviselő-testületnek kell majd nyilatkoznia, őket pedig nem kérdeztük meg e dologról, mert ennek a cikknek nem ez volt a tárgya, ez csupán egy mellékzönge most, még ha fontos is lehet később.)
A lényeg az, nagyon örülünk a pozitív változásnak, reméljük, nem csak a véletlenek összejátszásáról van szó, és ez a tiszta állapot tartós marad.
N. T. – N. M.
Szerződnie kell a társasházak lakásainak is – Kifferné Héder Andrea elmondta, a napokban küldenek majd leveleket a dorogi társasházaknak is, amelyekben arra kérik a lakókat, hogy szerződjenek a Saubermacherrel. Eddig Dorogon a társasházak lakásainak nem volt szerződése a szemetes céggel, mert erre az adminisztrációra nem volt különösebben szükség, lévén, a város fizeti amúgy is a szemétszállítási díjat a lakók helyett. Azonban törvényi kötelezés van arra, hogy a szerződéseket meg kell kötni.
Mégsem marad a tisztaság? – Amit előre jeleztünk, hogy ez a tiszta állapot nem stabil, nagyban függ a véletlenek összjátékától, sajnos igazolódott. A 2008. október 26-án, vasárnap – néhány nappal azután, hogy a tisztaságot demonstráló fotókat elkészítettük – a Hősök terének hulladékos konténereinek környékén ismét szemetes volt. Ezt látnia fotókon, amelyeknek a képaláírásában olvashatni a dátumot. Továbbá, föltettünk erről egy videót a „CivilJutub.hu - a magyar civilek & civil szervezetek youtube-ja, jutubja” (link: www.civiljutub.hu) civil szervezeti videómegosztó oldalra is „Dorogi szeméthelyzet – még sincs változás?” címmel. Ezen látható, hogy a Saubermacher emberei, 2008. október 27-én, hétfőn, hogyan „szeméttelenítik” a kukák környékét…