Távfűtés: „panel-balekokkal” finanszíroztatják a hazai áramtermelést?

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

1./ „Tökéletesen megértem, hogy a hőerőműveknek akkor éri meg működtetni magukat, ha egyszerre termelnek áramot és hőt: egyiket eladva az áramszolgáltatónak, a másikat – az áramtermelés „hulladékhőjét” – eladva a távfűtéses lakásokban élőknek. A két bevétel pedig eltartja őket, szerény profitot is hoz talán.” 2./ „A lakások felé leszámlázott hőfogyasztás drágaságát (a hőtermelő cég szempontjából: költségeit) egy dolog tudja kompenzálni. Az előállított elektromos áramból nyert bevétel. Ezt a helyi áram- és hőtermelő erőmű a helyi áramszolgáltatónak adja el. Vagy nem is egészen így van ez?” 3./ „Miért nem az áramdíjba van beépítve az áram teljes termelési költsége (pl. az erőművek fenntartási költségei), miért hárítják át azt a távfűtéses lakásokban élőkre?” Miért nem tud, csak drága lenni ma a távfűtés, erről szól írásunk.

Áprilisi számunkban cikket közölt a Zöld Sorok a következő címmel: „Távfűtés: avagy, add drágán a hulladékhőt?”. Ebben szerzőként azt gondoltam megvilágítani, nekünk, távfűtéses lakásokban élőknek, miért nem lesz jelen körülmények között esélyünk sem soha arra, hogy lassan NE havi minimálbéreket fizessünk ki egy fűtéses időszakban egy-egy havi szolgáltatási díjként. Bár meg nem keresett, informálisan tudomásomra jutott, a cikk nem igazán nyerte el a tetszését a dorogi hőerőmű igazgatójának, akit jómagam egyébként nagyra becsülök, kiváló szakembernek, s jó kommunikátornak is tartok. Sőt, ezen kívül még azt is ki merem jelenteni, hogy a dorogi hőerőmű korrekten, környezettudatosan működik, a szolgáltató és a fogyasztók között meglehetősen jó a kapcsolat. Szóval, semmi bajom se a cégvezetéssel, se a hőerőművel (de azért az ugye kétszerkettő, hogy a cég szempontjai nem éppen azonosak a fogyasztókéival).

   Bajom mással van. Azzal, hogy akik ezt a rendszert használják, azoknak a lakásai szinte eladhatatlanok, a rezsi a téli-nyári állandó fűtési (nyáron alapdíj, télen alapdíj + hődíj) költségek miatt egetverő.

    Eközben, kutyafülét nem tudunk arról, hogyan működik ez a rendszer valójában, s ebben a felállásban, miért nincs esély sem arra, hogy grammnyival is közelítsen egymáshoz, mondjuk, egy azonos paraméterekkel rendelkező gázfűtéses és távfűtéses lakás évi fűtési költsége.

   Az is nagyon zavar, hogy kikiáltják környezetbarátnak, néha még energiatakarékosnak is a távfűtést, miközben fűtéskorszerűsítésre buzdítva, azt a hiú reményt keltik az emberekben, hogy ha így-úgy megspórolnak 20-30 százaléknyi hőenergiát, akkor majd lassan annyit fognak fizetni lakásuk fűtéséért, mintha egyedi gázfűtésük lenne.

    Hát bizony, frászt. Félre a remény agaraival. Az a különbség, ami most is megvan, érdemben nem fog tudni változni. MERT: az egyik rendszer arra való, amire használják (gázfűtéssel fűtöm a lakásomat), a másik viszont valami egyébre is {a távfűtés a (hő)erőművek villamosáram-termelésének hulladékhőjét „hasznosítja”}.

 

„Távfűtött lakók”: az áramtermelés balekjei?

 

Nézzük csak meg a múltkori cikket. Ebben a Pécsi Távfűtőművek saját honlapján található távfűtést ismertető szövegét kommentáltam, fogyasztói szempontból. Íme a cikkből a részlet:

   „Ahhoz, hogy… azt mondhassuk, a távfűtéses lakásban élők a magyar villamosenergia-előállítás elsőszámú áldozatai és balekjei, meg kell értenünk, hogy működik a távfűtési rendszer. Ha ezt megértjük, megértjük majd azt is, mi végre fűtenek a hőerőművek akkor is, ha kint plusz húsz fok van, s miért szükségszerű az, hogy télen 30 fok legyen egy panellakásban csukott ablakoknál, 26 fok, ha az összes radiátort elzártad. Értsük meg, hogy működik a rendszer…

 

Műsor, SZEMPONT - videónk 08:22-től kezdődik!!!

  

 szolgáltatóknál az energiahordozó (szén, gáz, biomassza stb.) elégetése az erőműben történik, nemcsak fűtési céllal - hanem ugyanazzal a hőenergiával áramot is termelnek. Ez a kettős célú energiatermelés kiegészíti egymást: összességében lényegesen kevesebb energiahordozót kell így elégetni (feltéve, hogy nem valósul meg a túlfűtés, ha igen, az pluszfokonként 6 -7 % energiatöbbletet jelent – N. T.), kisebb a környezeti terhelés, kevesebb a föld légkörét szennyező széndioxid kibocsátás, javul a hőtermelés gazdaságossága (cég és nemzetgazdasági szempontból, nem fogyasztói szinten – N. T.). A távfűtések létjogosultságának ez a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés az alapja (emiatt szokták ezt becsületesen ÁFA-mentesen adni a lakosoknak, korrektebb országokban – N. T.) . Leegyszerűsítve úgy is lehet fogalmazni, hogy a távhőellátás részben a villamosenergia-termelés során keletkező hulladékhőt hasznosítja (írja a szolgáltató).”

 

Kérdezzünk csak rá: kinek az érdeke?

 

Tökéletesen megértem, hogy a (hő)erőműveknek akkor éri meg működtetni magukat, ha egyszerre termelik az áramot, ezt eladva az áramszolgáltatónak, miközben az áramtermelés „hulladékhőjét” eladják a távfűtéses lakásokban élőknek (plusz ugyanők, télen-nyáron alapdíjjal járulnak hozzá az áram- és hőtermelő erőművek fenntartási költségeihez). A két bevétel pedig eltartja őket, szerény profitot is hoz talán.

   Örülök neki, hogy ezt milyen nagyszerűen kitalálták, csakhogy, ebből a felállásból nagyon keményen következik az, hogy ez a fűtési forma legfeljebb harmadsorban veszi figyelembe a fogyasztó érdekeit. Nézzük, kinek, mi lehet itt az érdeke. Nem szavatolom, hogy 100 %-ig eltalálom az igazságot, de mint a magyar áramtermelés aktívan perkáló résztvevője, jogot formálok arra, hogy spekuláljak azon, amiről olyan nagyon hallgat mindenki, hogy az már gyanús…

   Ha a távfűtéses lakásokban élők – „hulladékhőért” kifizetett – hozzájárulásaiból finanszírozzák egy-egy térség áramellátásának egy (nem tudom mekkora) részét, akkor bizonyos értelemben (s arányban), a távfűtéses lakásokban élők fizetik meg a termelt elektromos áram előállításának költségét. Ha ezt nem tennék, ha nem járulnának hozzá a térségek áramellátását biztosító erőművek fenntartási költségeinek finanszírozásához, nem lenne elég áram. (Paks mintegy harmadát termeli meg a magyar áramszükségletnek, a többit kisebb-nagyobb kapacitású erőművekben állítják elő.)

   E jócselekedetükhöz képest, nem ők fizetik a legkevesebbet, a lakásaikat fűtő (hulladék)hőért, hanem ők kapják a legdrágábban azt. Vagyis, a távfűtéses lakások tulajdonosai havonta kemény összegekkel járulnak hozzá egy nemzetgazdaságilag fontos dolog, az áramtermelés költségeihez.

   Ha ez így van, akkor a távfűtés díjában, megfizetnek valami olyasmiért is, ami nem egészen az, mint aminek látszik. Az – áramtermelő – erőművek fenntartása (nem véletlen, hogy egyre kevésbé hívják őket HŐerőműveknek) nemzetgazdasági értelemben fontos dolog, de talán nem a távfűtéses lakásban élőknek kellene ezeket finanszírozniuk.

   Ez az a momentum, amiről nem szokás beszélni, s tán nem véletlenül olyan nagy róla a hallgatás, hogy 10 emberből 9.9 nem is tud róla. Vajon, miért kell erről hallgatni? Azért, mert mai „forint alapú érdekvilágunkban” tartani kell attól, hogy a távfűtéses lakásokban élők, ha ezt megtudják, még a végén „beintenek” (pl. számon kérik ezt az inkorrekt eljárást döntéshozóikon).

 

Távfűtési díj: erőmű-fenntartási „hozzájárulás”?

 

Mert ez így nagyon nem korrekt. Ha valamiféle közérdek az áramtermelés fenntartása, ne legyen már olyan drága az áramtermelés közben keletkező hulladékhő nekik, mintha kizárólag értük (hőigényük megtermeléséért) pörögnének az áramot termelő gázturbinák.

   Csavarjunk még egyet a dolgon. Fordítsuk még inkább a nap felé ezt az eddig eldugott dolgot, hogy még jobban látsszon, s nyissunk rá egy megvilágítós kérdést. Ha az áramtermelés közben (mondjuk) 1000 egység hulladékhő keletkezik, vajon tényleg a távfűtéses lakások által elfogyasztott hőmennyiség lesz a számlázás alapja, vagy valami más?

 

 

   Erre a kérdésre az a válaszom, a mértékegység bizonyára a hőmennyiség (GJ formában), de a számlázás „valódi alapja” valami más, mint ahogy az már a távfűtésnél borítékolható. Azt gondolom, áramtermelési szempontból nézve, a hulladékhőt eladó hőerőműveknek voltaképpen mindegy kell, hogy legyen, a hulladékhőből mennyit használnak fel a háztartások, és mennyit nem. Az áramtermelés folyamán keletkezett felhasználatlan hőmennyiség úgy is elenyészik, és/vagy kiengedik a környezetbe.

   Ha az áramtermelésre fókuszálunk, azt mondhatjuk, az (a mondjuk) ezer egység hulladékhő így is, úgy is az enyészeté X órán, vagy napon belül, ezért véleményem szerint a „számlázás valódi alapja”, értelme, immár nem maradhat más, mint az, mennyi pénzre van szüksége a háztartásoktól egy-egy adott körzeti erőműnek a nyereséges, nullaszaldós stb. működéshez. Az adott összeget így is, úgy is be kell szednie az erőműnek, hogy ne menjen tönkre…

   Ezért érzem cinikusnak, amikor arról beszélnek, milyen fontos a távfűtéses lakások hőmennyiség-mérésének megoldása. Ha egy ház, házak tucatjai, az összes lakás grammra-joule-ra fogja tudni mérni az elfogyasztott hőt, attól még az áramtermelő egységet, az erőművet fenn kell tartani, évről-évre egyre nagyobb – inflációval, elvárt nyereséggel stb. megnövelt – összegért (ma nem kevesebb pénzből, mint tegnap, és holnap nem kevesebb pénzből, mint azután).

   Ezért szép, szemléletformáló  dolog a hulladékhő megtakarítására bíztatni az embereket, de ettől ők nem fognak kevesebbet fizetni. Legfeljebb, csak magasabb egységáron fogják befizetni az adott erőmű eltartásához mindenképpen szükséges összeget. Elég ehhez pont annyival emelni a hő egységárát, amennyivel kevesebb pénz jön be éppen, mint amennyi kell a körzeti erőmű eltartásához.

 

Jelen felállásban: drága, inkorrekt, igazságtalan, piacképtelen rendszer

 

Vaslogika mentén következik be ennek a rendszernek a további eróziója. Egyre többen válnak le a távfűtésről, egyre többen nem fizetik a fűtés díját, mert nem tudják. A költségek ettől egyre emelkednek, amitől egyre többen válnak le a távfűtésről, egyre többen nem fizetik a fűtés díját, mert nem tudják. A kör bezárult. Egyre kevesebb és kevesebb lakásnak kell eltartania egy-egy körzeti erőművet… aminek, mi is a hatása? További áremelkedés, vagyis… egyre többen válnak le majd le a távfűtésről, és egyre többen nem fizetik a fűtés díját, mert nem tudják… Napjainkra talán elértük a kritikus szintet, ahonnan kezdve egyre jobban felgyorsul majd az előbbiekben vázolt folyamat.

   Gondolati lazításként morfondírozzunk el még egy-két dolgon. Hányszor fizet az államnak ÁFA-t, aki távfűtéses lakásban él, amikor az áramra is, a hőre is, az alapdíjra is fizeti azt?  Miért pont a távfűtéses lakásban élő lenne köteles támogatni az áramtermelő erőművek fennmaradását? Miért nem az állam, vagy miért pont nem a… Kisnyúl utcában élők? Miért nem az áramdíjba van beépítve az áram teljes termelési költsége (pl. az erőművek fenntartási költségei), miért hárítják át azt a távfűtéses lakásokban élőkre?

   Ez a rendszer így, alapjaiban drága, inkorrekt, igazságtalan és piacképtelen. Ezért nagyon gyorsan helyre kellene tenni benne az arányokat, nem pedig megpróbálni kizsigerelni a – társadalom nem éppen hercegi rétegét képező – távfűtéses lakásban élőket.

 

Eldugják az áram-hasznot?

 

A probléma tehát az, mintha nem venné azt senki figyelembe, eltűnne az a szempont, miszerint a távfűtésre használt hő valamilyen másik tevékenység űzése közben keletkezett (áramtermelés).

   Érdekes disszonanciát tapasztal, aki utánanéz annak, mely erőművekhez tartozó lakótelepeken igazán drága a távfűtés.

   Nem mondom, hogy nincs kivétel, de ott olcsóbb a távfűtés, ahol az áramtermelő erőmű és a hőszolgáltató társaság egy kézben van jogilag, gyakorlatilag, és „elszámolásilag” is. Relatíve olcsó például Győrben, Tatabányán a távfűtés, mert ott – tudomásunk szerint – a termelt áramért kapott bevétel is hozzáadódik a lakosok befizetéseihez – így az áram- és hőtermelő cég fenntartását két forrásból finanszírozzák (nem csak a lakóktól beszedett alap- és hődíjból). Drága azokon a helyeken a távfűtés, amelyeken a hőtermelést és áramtermelést külön-külön cégekbe rendezték.

   Mindjárt megértik, mire gondolok. A lakások felé leszámlázott hőfogyasztás drágaságát (a hőtermelő cég szempontjából: költségeit) egy dolog azért tudja kompenzálni. Az előállított elektromos áramból nyert bevétel. Ezt a helyi áram- és hőtermelő erőmű a helyi áramszolgáltatónak adja el. Vagy nem is így van ez?

   Itt a lényeg. A hőt értékesítő erőművek – külső szemszögből nézve – érdekes játékot játszanak. Gyakorlatilag bevételük egy részét (az áramtermelést és áramértékesítést) kiviszik egy másik cégbe, majd úgy tesznek, mintha a hőtermelés következtében előálló elektromos áram (vagy fordítva, az elektromos áram közben termelődő hő), illetve az abból fakadó bevétel egy másik cég haszna lenne, nem az övék. Ezt, ahogy látom, úgy oldják meg, hogy külön-külön cégen át futtatják a hőszolgáltatást, és az áramtermelést.

   Amitől, úgy tűnik, mintha a hőtemelés valami hallatlanul drága dolog lenne, amit senki más nem finanszírozhat, csakis a távfűtéses lakásokban élők. (Öt az egyhez, hogy ezzel a költségtáblázattal mennek aztán az önkormányzatokhoz, amikor a soros díjemelés képviselő-testületi jóváhagyását kérik. Három az egyhez, hogy amikor kimutatják, nekik mennyibe kerül a lakásokba eljutó hő előállítása, nem tesznek említést azokról a bevételekről, amelyek az áramtermelésükből fakadnak.) Vagyis: mivel az áramtermelés bevétele más cég számlájára érkezik, azt tk. kiveszik a hőtermelésből adódó bevételek közül.  

   Kicsit demagóg módon fogalmazva, olyan ez, mintha úgy mennék segélyt kérni az önkormányzathoz, hogy a jövedelmem, bevételem egy részét eltitkolnám, miközben azt állítanám, ilyen meg olyan kevés pénzből kell megélnem (pedig, van máshonnan is bevételem, csak az „más nevén”, vagy „más néven” fut).

 

Máshol kedvezményezik a távfűtést

 

Más: Nyugat-Európában sok helyen kedvezményezik a távhőszolgáltatást, aminek eredményeként a távfűtés ára nemhogy 2-3-szorosa egy adott lakásnál a gázfűtésének, hanem olcsóbb, mint az.

   Például, a távhőszolgáltató olcsóbban kapják a gázt, mint az egyéni fogyasztók. Nálunk, ha egy társasház gázzal fűt, olcsóbban kapja a gázt, mint a távhőszolgáltató, amely nagyfogyasztónak minősül, ugyanúgy, mint egy ipari üzem. Nincs a szabályzás tekintettel arra, hogy a végfelhasználók magánszemélyek, s nekik ez mindenképpen többletköltséget okoz (ha kapnak támogatást, ha nem).

   Ezáltal, nem kedvezményezi az állam azt, hogy a távfűtés a szennyezőanyagok kibocsátását tekintve valóban környezetkímélőbb, mint a gázfűtés. (Több ezer lakásnak egy olyan szolgáltató állít elő hőt, amelynek csak egy kéménye van, és a hő-, villamos áram-termelés során, mint nagy cég, megfelelő környezetvédelmi beruházásokkal nagy mértékben le tudja csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Ellentétben az egyedi gázfűtésű lakások ezreivel.)

   Pedig a klímavédelem, s a széndioxid-kibocsátási kvóták beárazásának napjaiban, ez a kedvezményezés még jogos is lenne. S akkor még nem is szóltunk arról, mennyire igazságtalan dolog fogyasztók százezreit kiszolgáltatni egy-egy nagy multinacionális cég túlhatalmának.

   E helyett, az állami szabályzás egyre inkább a működésképtelenség, piacképtelenség állapotába taszítja a távfűtést.

 

„Disznóság az Önök árpolitikája…”

 

Ebben a cikkben lehetnek tévedések, lehetnek pontatlanságok is. Sebaj, sokszor apró igazságtalanságok árán indulhatunk el az igazság útján. Nem baj, ha nem látunk bele mindenki kártyáiba. Nem is fogunk úgy tenni, mintha ez lenne a helyzet. Néha egy-egy pontatlanságfól fakadó „tűszúrás” indítja meg leginkább az „ellenérdekelt felek” párbeszédét, ezt tudjuk.

   Párbeszédre pedig szükség van a távfűtéssel kapcsolatban, bármi áron.

   Lezárásként idézünk Szanyi Tibor, MSZP-s képviselő 2007. március 12-én leveléből, amelyet a fővárosi távhőszolgáltató (FŐTÁV; a hőt a fővárosiaknak is egy francia cég adja el) vezetőjének írt. „Politikailag továbbra is disznóságnak tartom az Önök árpolitikáját és a hozzáállásukat, szakmailag pedig arcpirító képtelenségnek vélem azt, hogy Önök megmagyarázhatónak gondolják a távfűtés és a hagyományos fűtés közötti két-háromszoros árkülönbségeket, természetesen az Önök bevételei javára. Ha egy közszolgáltatást az egyéni megoldásokhoz képest csak két-háromszoros áron lehet megvalósítani, akkor azt sürgősen abba kell hagyni, nem pedig az árakat lépten-nyomon emelni. Fogadóóráimon saját szememmel győződhettem meg, hogy egy egyedi fűtésű 70-80 m2-es újlipótvárosi lakás havi hőköltsége 15 000,-Ft, egy ugyanekkora mérőórás távfűtéses lakásé 30-35000,-Ft, s ha mindez általányban számoltatik, akkor 40-45000,-Ft. Az Ön legutóbbi kijelentése, amelyben Ön szerint átlagosan 20 százalékkal drágább a távfűtés a hagyományos fűtésnél, a gyakorlati próbán elbukott. 

   Lehet, hogy Önök saját magukat el tudják bűvölni a saját maguk által kreált szakmai adatokkal, de amikor a fogyasztó meglátja a saját számláit és megismeri a szomszédságában összehasonlítható egyéb adatokat, akkor egy egészen más valóság bontakozik ki. … Éppen ezért a megoldásokat legkevésbé Önöktől várom el, ellenben az összes illetékes hatóságot és köztestületet arra fogom sarkallni, hogy a helyzetet sürgősen orvosoljuk.

 

Bűvészmutatványok

 

Jelenleg az önkormányzatoknak árhatóság szerepük van a távfűtést illetően. A hétcsoda egyikének tartom, hogy még nem születtek viccek arról az elképzelhetetlenül muris helyzetről, amikor a képviselőket az adott távhős cég az emelési kérelem előterjesztésekor, úgy elbűvöli a különféle képletekkel, számokkal, hogy azok még pislogni sem győznek. Határozott véleményem az, hogy van ebben a dologban nagy rész bűvészmutatvány is… nem ártana megismerni a trükköket.

   S akkor még egy szót sem szóltunk olyan gondokról, hogy a távhőszolgáltatók ész nélkül pazarolják a fogyasztók pénzét, amikor annyira túlfűtik a lakásokat, hogy azokban csak nyitott ablaknál lehet megmaradni. Erre mindig az a magyarázat, hogy hát olyan a rendszer (bármilyen konstrukcióról is legyen szó), hogy hát nem tudják úgy belőni azt, hogy hát az mindenkinek jó legyen.

   Hogy hát, most ezt, elhiggyük-e, vagy azt gondoljuk inkább, tán nem is annyira szeretné az adott szolgáltató behangolni a rendszert – hisz így lehet klasszul túlfűteni –, azt meg nem mondhatjuk. (Mondjuk, érthető lenne, ha nem lenne kedve olyasmivel babrálni, ami aztán neki bevételkiesést okoz.) A túlfűtés másik szempontja pediglen az lehetne, hogy akkor lehet ám igazán pörgetni az áramtermelő gázturbinákat, ha egyúttal minél több hulladékhőt tudunk értékesíteni…

   Ismerek egy olyan gödöllői embert (telekszomszéd), aki tízemeletes panelházban lakott, és már annyira megunták ezt a magyarázatot, hogy az illető letette a fűtővizsgát, aztán megegyeztek a szolgáltatóval, akkor majd ő hangolgatja a fűtést. Sikerült is beállítania a rendszert úgy, ahogyan kellett. Nem egyik percről a másikra, de a hatodikról a hetedikre igen.

   Aztán, tovább léptek ők is, jelenleg egy erre szakosodott nagy cég, épp most választja le az illető tízemeletest a távfűtésről. Ahogy ő mondta, ha valaki belelát e rendszernek a működési mechanizmusába, többé nem akar a részese lenni.

   Azért mondom ezt így el, mert meggyőződésem, jelen konstellációban ez a „távfűtés jövője”. S ezért a fogyasztókat okolni, akadályozni őket ebben (mint azt a nagyvárosi önkormányzatok legtöbbje teszi adminisztratív, rendeleti eszközökkel), végtelenül inkorrekt dolog.

   A kisvárosokban még nem ez a helyzet, a „távhőhöz kötés” még nem jellemző (Dorogon például épp most méri fel az önkormányzat annak módját, miként választhatja le intézményeit a távfűtésről). Azonban, nem kizárt, hogy hamarosan ezeken a településeken is efelé hajlanak majd a dolgok, ez csak a helyi szolgáltató aktuális lobbierejétől függ.

   Ebben a konstrukcióban – ha nem engedik a leválást – viszont már fel fog merülni annak lehetősége, hogy a nem fizetőknek ideológiájuk is lesz a számlák „lógva hagyására”. Azt mondják majd, polgári engedetlenség (azzal szemben, hogy nem engedik a távfűtésről leválni őket) keretében nem fizetik a számlákat.

   S vajon, nem nekik lesz-e igazuk?

Nádor Tamás  

  

 

A túlfűtés úgy havi tízezrünkbe kerül – Ha a mi dupla hőszigetelésű, ’92-ben épült, dorogi lakásunkban az összes radiátor rendesen ki lenne nyitva, ahogy sok szomszédos lakásban így van, 28-30 fok lenne télen, de csak akkor, ha önvédelemből ügyelnénk arra, hogy azért 2-3 kisablak állandóan nyitva legyen. Szerintem 23,5 fok az ideális (más szerint biztos más), de a mi lakásunkban, amelyben minden fűtőtestet elzártunk már márciusban  (és télen is csak kettő ment pár milliméterre nyitva a csapot) a legválogatottabb praktikákkal sem tudtuk lenyomni a hőfokot egész idényben 25 fok alá. Soha, egyszer sem. (Miközben „hivatalosan”, azt hiszem, 21 fok a szolgáltató felé jelzett hőigény.)

   Egyszerűen megőrülünk a melegtől, pedig – lépcsőházunk fűtésköri végpont –, elvileg hozzánk jut el a legkevésbé forró fűtővíz. Ha erre gondolok, arra gondolok, hogy a legtöbbünk arra gondol, a hőszolgáltatónak nem a takarékosság az érdeke, hanem az, hogy a lehető legtöbb hőt eladja nekem, úgy, hogy rám nyomja a meleget, amennyit csak tud. (Áprilisban, mikor kint 20 fok volt, ment a fűtés szépecskén. Majd megőrültünk a melegtől ekkor is. És ezért még keményen fizetünk is.)

   Hát ebből mindenkinek elege lesz egyszer. Pedig, ennek talán úgy kellene lennie: ha a lakóközösség, mondjuk, 23 fokot kér a lakásokba, akkor legyen annyi, és hadd ne érdekeljen minket, ezt hogyan – milyen csavarantyú, milyen elforgatásával – oldja meg a távhőszolgáltató. (Őt például az nem érdekli, a számlát, ki, miből fizeti ki.) Oldják meg, és pont. Hat-nyolc plusz fok, amennyit rendesen pluszban ránk tukmálnak, plusz 25-35 % energia-felhasználást jelent, ami havi plusz 8-12 000 Ft többletköltség.