Távfűtés = erőműjobbágyság – avagy, mikor lesz a baleksarcnak vége (VIDEÓ!)? - Szanyi Tibor: megszűnik a fűtéstámogatás
Tartalomjegyzék
Megszűnik a közvetlen fűtéstámogatás 2010 őszétől
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségeknek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője (TEM) november 26-ai sajtótájékoztatóján.
Minden rászoruló élethelyzetéhez igazodó, személyre szabott támogatásban részesül, amelyben, ha szükséges, figyelembe veszik a fűtési költségeket is, de pusztán jövedelmi alapon nem fogunk támogatást biztosítani - ismertette a frakció álláspontját a kormánypárti politikus, kérdésre válaszolva.
Utalt arra, hogy nagyon sok visszaélés van, és például azt sem veszi figyelembe a rendszer, hogy kinek mekkora a vagyona.
Szanyi Tibor úgy vélte: sok trükközés is folyik, mivel a lakóközösségek különböző számítási technikákkal „rátolják a rászorulókra a ház fűtésszámlájának egy részét, mondván, ő úgyis visszakapja támogatási formában”. Hozzátette: abban bíznak, a 2010 őszén kezdődő fűtési szezonban már megszűnhet ez a támogatási rendszer. Megjegyezte: a Robin Hood-adó csak szükség esetén hivatott arra, hogy kiegészítse a forrásokat.
Szanyi Tibor azt mondta: azok, akik a következő két évben elmulasztják fűtési rendszerük átalakítását, 2011-től azzal kénytelenek szembesülni, hogy nem lesznek támogatások.
A Robin Hood-adóról szóló törvény célja az is, hogy a távhővel fűtött lakásoknál megvalósítsák a lakásonkénti mérhetőséget és szabályozhatóságot.
A képviselő elmondta, a jogszabály biztosítja a leválást a távhőrendszerről, de csak abban az esetben, ha nem jár több emisszióval.
Forrás: MTI
2008. 11. 26.