Veszélyes és elektronikai hulladékgyűjtés cikkek
Szanyi Tibor november 26-ai sajtótájékoztatóján bejelentette: az MSZP a 2010-ben megszünteti a távhőtámogatás rendszerét, addig is, sürgősen korszerűsítsen a távfűtött állampolgár, ha valamit még akar majd. Azt is megemlítette, nem lehet leválni majd a távfűtésről (csak annak, aki villanyos üzemmódra vált). A Panelbalekok Eseti Munkacsoportja (PEM), Szanyi Tibornak írt nyílt levelében, viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy mindazok, akik fordítva ülnek a lovon, sürgősen változtassanak testhelyzetükön-nézőpontjukon: támogatást egyelőre a távfűtött állampolgárok fizetnek az – áramot termelő, áramhasznot bezsebelő, hulladékhőt számlázó – erőműveknek, a kormányzat pedig ezekkel cimborálva tettestárs a távfűtéses lakásokban élők kifosztásában. A PEM a helyzet elemzése és bemutatása után javaslattal is szolgál a végső megoldásra (a baleksarc vége): az erőmű-jobbágyok lakásnagyságtól függetlenül eztán fix összegű – télen 15, nyáron 5 ezer forintos – erőmű-fenntartási hozzájárulást fizessenek azért, hogy átvehetik a hulladékhőt, hozzájárulhatnak a magyar áramtermeléshez és az erőművek működtetéséhez.
Bővebben: Távfűtés = erőműjobbágyság – avagy, mikor lesz a baleksarcnak vége (VIDEÓ!)?
(Az alábbi cikket úgy tetsszenek olvasni, hogy a napokban - 2009. május közepe - városi forrásokból megtudtam, a polgármester ígérete csak ígéret marad, MÉGSEM FOGJA A VÁROS TÁMOGATNI A LAKÓKAT A LEVÁLÁSBAN. Informátorom szerint a csökkenő gázár, ÁFA meg ilyenek az indokok. Persze ez lenne a racionális rész. Az igazság véleményem szerint ennél jóval egyszerűbb: a polgármester úr eljött köszönteni a DKE-t 20 éves szülinapja alkalmából egy tortával, és szeretett volna valami olyasmit mondani, ami DKE-s füleknek jól cseng, és mivel tudta, ezzel a témával sokat foglalkozunk, fontos számunkra (is), szerzett egy kellemes fél órát nekünk. Mondjuk úgy, feltehetőleg szerinte ez volt képzeletbeli HAB a valóságos kis tortán TORTÁN...
Őszintén szólva a dorogiak nem igazán vették ezt a kijelentést komolyan - magam is jeleztem már kételyemet a hónapokkal ezelőtti cikk végén -is , viszont például az esztergomi Bánomi lakótelepen épp ezzel kampányol egy leválást szervező cég. Érveik közé tartozik, hogy mivel Dorogon a polgármester leválasztja a lakosságot a távfűtő művekről, ezért jobb mielőbb leválni az esztergomi távhősöknek is, mert emiatt elviselhetetlenül drága lesz hamarost a távfűtés a királyvárosban.)
Húsz évvel ezelőtt alakította meg a DKE-t mintegy 100 ember, 1989 novemberében. Ennek alkalmából a polgármester úr bejelentkezett az egyesület november 19-ei gyűlésére, hogy felköszöntse társadalmi szervezetünket. A köszöntés jól sikeredett. Tittmann János azt is elmondta, mivel a közmeghallgatásokra nem jár el egész Dorog, most felkeresi a társadalmi szervezeteket, hogy bemutassa a város jelenlegi helyzetét, jövőbeni terveit. Ez meg is történt, a polgármester úr mintegy fél órán keresztül beszélt a város jelenlegi helyzetéről, vázolta terveit. A polgármester úr egy nagy bejelentést is tett a DKE-gyűlésen: a város segítséget kíván nyújtani a dorogi polgároknak a távfűtésről való leválásban. A tervek szerint úgy, hogy 50 %-os támogatást nyújt a távfűtéses társasházaknak a leválás költségeinek finanszírozásához. (A hároméves ütemtervben elképzelt leválás-hullám támogatása kalkulációnk szerint – és annak tükrében, hogy Tittmann János azt mondta 1,2 M Ft-ot számoltak az átalakítások teljes költségeként lakásonként – a városnak évi 200 milliójába kerülne.)
Bővebben: Tittmann János: támogatni fogja a város a dorogiakat a távfűtésről való leválásban
1./ „Tökéletesen megértem, hogy a hőerőműveknek akkor éri meg működtetni magukat, ha egyszerre termelnek áramot és hőt: egyiket eladva az áramszolgáltatónak, a másikat – az áramtermelés „hulladékhőjét” – eladva a távfűtéses lakásokban élőknek. A két bevétel pedig eltartja őket, szerény profitot is hoz talán.” 2./ „A lakások felé leszámlázott hőfogyasztás drágaságát (a hőtermelő cég szempontjából: költségeit) egy dolog tudja kompenzálni. Az előállított elektromos áramból nyert bevétel. Ezt a helyi áram- és hőtermelő erőmű a helyi áramszolgáltatónak adja el. Vagy nem is egészen így van ez?” 3./ „Miért nem az áramdíjba van beépítve az áram teljes termelési költsége (pl. az erőművek fenntartási költségei), miért hárítják át azt a távfűtéses lakásokban élőkre?” Miért nem tud, csak drága lenni ma a távfűtés, erről szól írásunk.
Bővebben: Távfűtés: „panel-balekokkal” finanszíroztatják a hazai áramtermelést?